Támogatás

Amikor megfogant a Kuckó ötlete, egyértelmű volt számunkra, hogy nemcsak egy vállalkozást építünk, hanem egy közösséget is, ahol a kisállatok szeretete és jólléte kiemelt szerepet kap. Ezért is döntöttünk úgy, hogy munkánkat szorosan összekötjük állatvédő alapítványokkal, hiszen gazdiként nap mint nap tapasztaljuk, milyen hatalmas munkát végeznek. Nekik köszönhetően rengeteg kisállat élhet boldogabb életet, gyógyulhat meg, és kaphat új esélyt.
Különösen közel áll a szívünkhöz az EGYÜTT A KISÁLLATOKÉRT ALAPÍTVÁNY (EKA), amely olyan állatok mentésével is foglalkozik, akikről mások gyakran megfeledkeznek. Náluk a legkisebbek is ugyanannyi törődést és esélyt kapnak, mint a nagyobb testű, népszerűbb társállatok.
Hiszünk abban, hogy az edukáció kulcsfontosságú az állattartás felelősségének megértésében, és az EKA ebben is úttörő munkát végez. A gazdik számára elérhető oktatóanyagok, szakértő állatorvosi tanácsok és rendezvények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kisállatok hosszú, egészséges és boldog életet élhessenek.
Örömmel támogatjuk az ő küldetésüket, mert a legkisebbeknek is jár a szeretet és a biztonság. Ha egy szervezet, amely ennyi életet mentett meg, nem érdemli meg a támogatást, akkor ki? Ha szeretnél többet megtudni munkájukról, és arról, hogy milyen fajokat mentenek, látogass el a honlapjukra:
https://www.ragcsalomentes.hu/rolunk
Ha van alapítvány, aki még közel áll a szívünkhöz, az az ELSŐ NYÚLMENTŐ ALAPÍTVÁNY .
Ha ők nem lennének, ma több száz nyuszi sorsa pecsételődött volna meg tragédiával. Munkájuk úttörő a magyar nyuszis közösségben: nemcsak mentenek és gazdit keresnek, hanem menedéket is biztosítanak azoknak a nyusziknak, akik egészségügyi állapotuk miatt már nem fogadhatók örökbe. Ezek a kis túlélők egy farmon tölthetik nyugodtan hátralévő éveiket, szeretetben és biztonságban.
Ahogy ők maguk is írják:
"Az Első Nyúlmentő Alapítvány 2014-ben kezdte el munkáját. Alapítványunk mentett nyuszik rehabilitációjával és örökbeadásával foglalkozik. Az évek során néhány lelkes nyuszigazdiból, egy professzionális színvonalú, országos támogatói hálózattal rendelkező szervezetté váltunk. Az úton folyamatos tanulással és fejlődéssel értük el azt, hogy az elmúlt fél évtizedben több, mint 800 nyuszit segítettünk új gazdihoz. Egyedülálló a vadnyuszi mentéshez kapcsolódó tevékenységünk is. Míg a nagy könyvek szerint az anyjuk által elhagyott vadnyuszik halálozási aránya 60 százalékos, az egyedi kézzel nevelési technikáknak hála, ezt az arányt mi megfordítottuk – nálunk a túlélési, repatriálható arány már 80 százalékos!"
https://nyulmentoalapitvany.hu
A TÜSKEVÁR ÁLLATVÉDŐ SZERVEZET szintén egy olyan civil szervezet, amely az állatok védelmét, mentését és rehabilitációját tűzte ki célul. Tevékenységük középpontjában elsősorban a vadon élő, sérült vagy elárvult állatok megmentése áll, akiket gondozás után visszajuttatnak a természetbe. Az alapítvány különösen nagy hangsúlyt fektet a szemléletformálásra és a közösségépítésre is. Rendszeresen szerveznek nyílt napokat, oktatóprogramokat, természetjárásokat és önkéntes hétvégéket, ahol fiatalok és felnőttek egyaránt bekapcsolódhatnak a munkába.
Fontos szerepet kap a vadnyulak mentése, amely különösen felelősségteljes folyamat. Tavasszal és nyár elején gyakran kerülnek be hozzájuk magukra maradt vagy sérült nyuszik, akiket nem ritkán jó szándékú, de tájékozatlan emberek visznek haza. A Tüskevár szakemberei ilyenkor gyorsan beavatkoznak, biztosítják a szükséges ellátást és megkezdik a fokozatos nevelést, amíg az állatok vissza nem térhetnek a természetbe. A vadnyuszik gondozása nemcsak állatvédelmi feladat, hanem a közösségi nevelés egyik fontos eszköze is: önkéntesek tanulhatják meg, hogyan lehet érzékenyen és felelősen viszonyulni a vadon élő állatokhoz.
https://www.tuskevaralapitvany.hu
Az adományozás kétféleképpen lehetséges.
1. Szettek az alapítványokért: virtualisan minden alapítványhoz tartozik egy ékszer szett, és vásálásonként 2.000 forintot juttatunk nekik minden teljes árú szett árából.
2. A fizetéskor választja ki a vásárló, kíván-e egy tetszőleges összeget adományozni. Az alapítványok havonta váltják egymást, egy adott hónapban csak az adott alapítványnak tudsz segíteni, de ha kérdésed, kérésed van, írj nekünk akár a kapcsolatfelvételi űrlapon
akár az info@lzsqucko.hu címre, vagy a megrendelésnél található üzenet-dobozba.